Ugrás a tartalomhoz

Szennyai Mária

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szennyai Mária
Született1950. március 8. (74 éves)
Cserszegtomaj
MűvészneveMoíra
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar Magyarország
Foglalkozásaszínész

SablonWikidataSegítség

Szennyai Mária (Cserszegtomaj, 1950. március 8.[1] – ) magyar színésznő.

Életpályája

[szerkesztés]

1968-ban érettségizett a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban.[2]1973-ban kezdte pályáját a szolnoki Szigligeti Színházban. 1978-tól a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. 1982–1988 között a debreceni Csokonai Színház, majd a budapesti Nemzeti Színház, 1990–1991 között a Népszínház illetve a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. A Ruttkai Éva Színház, az Evangélium Színház és a Kolibri Színház előadásaiban szerepelt. 2011 elején a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói állására meghirdetett pályázaton a folyamodók egyike volt.[3] 2012-ben pedig a Nemzeti Színház igazgatói posztjára pályázott Hidvégi Miklós, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila mellett.[4] Független képviselőjelöltként indult a 2014-es III. kerületi önkormányzati választáson.[5][6][7]

Színházi szerepei

[szerkesztés]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 38; ugyanitt négy színházi felvételen is látható.[8] Szennyai Mária eddigi szerepei a teljesség igénye nélkül:

  • Kovách Aladár: Téli zsoltár, (Kat)
  • Max Frisch: Ha egyszer Hotz úr... (Clarissa)
  • Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely (Anna)
  • Makszim Gorkij: A nap gyermekei (Mása) Szolnok, Szigligeti
  • Maeterrlink: Kék madár Szolnok, Szigligeti Színház
  • Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (titkárnő) Debrecen, Csokonai
  • Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor (lakatosné)Szolnok, Szigligeti
  • Molière: Dandin György (Kata) Kecskemét, Tanya Színház
  • Remenyik Zsigmond: A vén Európa Hotel (Aguita Aranibar) Debrecen, Csokonai
  • Solti Gábor: Hamupipőke (Gazdagné)
  • Schwajda György: Egércirkusz (Szundi - szerepkettőzés)Szolnok, Szigligeti
  • Schwajda György: Segítség (Pirike) Debrecen, Csokonai
  • Szabó Magda: Macskák szerdája (Ágnes) Debrecen, Csokonai
  • Tamási Áron: Ördögölő Józsiás (Boricza) Debrecen, Csokonai
  • Tamási Áron: Énekes Madár (Regina, vén leány) Budapest, Evangélium Színház
  • Tennessee Williams: Amíg összeszoknak (Louise) Szolnok, Szigligeti
  • Hans Christian Andersen: A kis gyufaáruslány (Anya-szerepkettőzés) Budapest, Ruttkai
  • Tolnai Ottó: Végeladás (Fiatalasszony) Kecskemét, Katona József
  • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Éj)
  • William Shakespeare: Athéni Timon (Timandra) Szolnok, Szigligeti
  • William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Kurtizán) Debrecen, Csokonai
  • Gabbe, Tamara: Jean, a verhetetlen (Anne-Marie) Kecskemét, Katona József
  • Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása (Luise asszony) Szolnok, Szigligeti
  • García Lorca, Federico: Bernarda Alba háza (....) Szolnok, Szigligeti
  • Charles De Coster (Gorin, Grigorij): Thyl Ulenspiegel (...) Szolnok, Szigligeti
  • García Lorca, Federico: Yerma (...) Szolnok, Szigligeti

Filmjei

[szerkesztés]

Monodráma

[szerkesztés]

Szinkronszerepek

[szerkesztés]
  • Az éjszaka és a város (1992)
  • Az örökség, avagy guten tag faszikáim (1993)
  • Dina vagyok (2002)

Önálló estek

[szerkesztés]
  • Petőfi: ....Miért zárjátok el az utamat? Kolibri pince[12]

Interjúk

[szerkesztés]
  • ATV, 2003. 49’ DVD.
  • Szerelmem, Színház, beszélgető show a Rátkai Márton Klubban[13]
  • Az én mozim
  • Jogi esetek

Rendezések

[szerkesztés]
  • Milne: Micimackó
  • Békés András: Segítség, ember!
  • Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
  • Víg Színház: Szilvia
  • Film: stewart: The Passion

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A színésznő életrajza a Magyar színházművészeti lexikon oldalán
  2. A keszthelyi Vajda János Gimnázium 1968-ban végzett IV. E. osztályának tablóképe
  3. Pécsi kérdések. 7ora7.hu, 2011. január 18. (Hozzáférés: 2012. március 2.)
  4. A Nemzetiért indulnak - Hídvégi Miklós és Szennyai Mária mesélt
  5. (2014. szeptember 5.) „Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja” (magyar nyelven). Óbuda XX (17), 24. o, Kiadó: © Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. [2014. szeptember 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 6.)  
  6. !!444!!! – telefoninterjú Szennyai Máriával (magyar nyelven). !!444!!! - Magyar Jeti Zrt., 2014. szeptember 5. (Hozzáférés: 2014. szeptember 6.)
  7. ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014. október 12. Budapest III. kerület. Nemzeti Választási Iroda. (Hozzáférés: 2014. október 13.)
  8. 2012. február 16-i lekérdezés
  9. 'Színház.net'. [2012. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 22.)
  10. Gyöngyélet Bemutató: 1987. január 15.
  11. https://www.youtube.com/watch?v=3i4qD3X-HLI&t=5s
  12. Az előadás a port.hu oldalán
  13. módszertári füzetek , különszám - a közművelődés házai budapesten 4. A Rátkai Márton Klub története

Források

[szerkesztés]